1.0A vörös oroszlánhttps://vorosoroszlan.cafeblog.hucsillagom35https://vorosoroszlan.cafeblog.hu/author/csillagom35/<p> Jó, tudom nem lehet mindig lázban égni, reszketni az érzelmektől, indulatoktól, percenként újra halni, majd feltámadni, sóhajtozni, epekedni, beteljesülni. Kell a felszín alatti izzás, egy vulkán tomboló erejével, csendes indulatával. Néha körülnézek és keresem a helyem a világban. Ha a dolgok rendesen, meghatározott menetben és időben történnek, akkor kisimulok, ragyogásom szétszórom. Ha a közöny árad szét bennem, szürkévé válok, átveszem az emberek negatív kisugárzásait, tombolok, ordítok, másokat hibáztatok. Ha a Közöny című könyvre gondolok Albert Camus-tól, akkor néha megborzongok, annyira mellbe vágott a mondandója, hogy napokig szinte levegőhöz sem jutottam. Hangulatokban, színekben élek, csillagzafír ragyogását keresem az éj sötétjében, a harmatcseppek leveleket lehúzó súlyában. A szemem lehunyom narancsszín lüktetés tölti be a teret, dobolássá, majd szívdobogássá válik bennem. A világ kinyílt, a kapu végre kitárult, szívem minden dobbanással sietteti az indulást. Már annyira siettetném a dolgok természetes folyását, hogy a legkisebb kudarc és visszaesés mély gödörbe taszít, és mindennap ki kell magam húznom. Indulni, suttogják a fák az ablak alatt, indulni, csipogják a madarak a kelő nap arany-sugarában, indulni sivít a kis bagoly minden éjjel, és a szél a változás szele, a tenger sós illatát lopja orromba, tudván, hogy ez csak csalfa érzékek játszadozása... <br></p>rich